Néhány
héttel ezelőtt szembesültem azzal a ténnyel, hogy Erdélyben
egyetlen felekezeti telefonos szeretetszolgálat sem létezik a
Református Telefonos Szeretetszolgálaton kívül. Ezzel azon a
rendezvényen szembesültem, amelyet az 5 éves Hargita megyei SOS
Telefonos Lelkisegély-szolgálat szervezett Csíksomlyón, és
amelynek meghívására a Református Telefonos Szeretetszolgálat
hét önkéntese is részt vett.
Meglepő
volt számomra azt megtapasztalni, hogy manapság bárki indíthat
lelkisegély-szolgálatot, bibliai háttér nélkül. Sőt, még arra
is igen jó esélye van, hogy jelentős pályázati forráshoz
juthasson.
A
többi – erdélyi és magyarországi – résztvevő szervezet
megszemélyesített ajándéktárgyait kezemben szorongatva azon
töprengtem, hogyan lehetséges mindez? Miért nincs több felekezeti
telefonos szeretetszolgálat, és a jelenlevő
lelkisegély-szolgálatok miként tudnak előnyösebb feltételek
között pályázni? Úgy gondolom, elsősorban az egyház feladata a
lelkigondozás, mindennek ellenére éppen a mi földi egyházunk az,
amely valahol a sor végén kullog, azon töprengve, hogy akár egy
ilyen (belföldi) rendezvényre is hogyan és miből jusson el.
A
valósághoz természetesen az is hozzátartozik, hogy nemcsak ebben
mutatkozott meg a szervezetek közötti különbség, hanem sok
minden másban is. Nekünk ugyanis megadatott az a szabadság, hogy
nem csak meghallgatjuk a betelefonálókat, hanem személyesen is
segíthetünk is nekik. Nagy különbség volt az is, hogy míg a
lelkisegély-szolgálat munkatársai visszaélő betelefonálók
hívásait is említették, bennünket egy alkalommal sem hívtak
rosszindulatú szándékkal, még csak tévedésből sem csörgött a
telefon.
Szívből
örülök annak, hogyha bizonyos értelemben a sor végén is
kullogunk, de van nekünk egy Református Telefonos
Szeretetszolgálatunk. Istennek legyen hála!
Sajó
Norbert
Megjelent
az Üzenet karácsonyi számában (XXI. évfolyam 24. szám.
2010. december 15.).